A Pyxis Nautica legelső munkájához fiatalos elszántság és kitartás kellett, cserébe a Deák téri épület bérlői ma már az otthonaik vagy irodáik kiterjesztéseként tekinthetnek a nagy műgonddal felújított kapualjra. Az átalakítás részleteiről a Pyxis egyik alapítója, Monori László mesél.
Budapest kevés Jugendstil homlokzatú épületeinek egyike a Modern és Breitner áru- és lakóház, amelyet az építtető posztó nagykereskedőkről – Stern Alfréd, Modern Lőrinc és Breitner L. Zsigmond – nevezett el a köznyelv még az 1912-es átadás után. A hatszintes szecessziós épület a város közepén, a Deák téren áll, korábban több ismert művész lakta (Iványi Grünwald Béla, Medvecky Jenő és Kmetty János festőművészek, Ferenczy Noémi gobelinművész). Viszont a 60-as években kialakított kapualj a közelmúltig pont úgy nézett ki, mint a 60-as évekből itt maradt dolgok többsége. Vagyis ráfért egy alapos átalakítás.
Ez lett a Pyxis Nautica egyes számú projektje, az abszolút első munkája.
Az egész egy lakógyűléssel kezdődött. A társasházi közgyűlések nem a könnyed beszélgetésekről és a kedélyes kompromisszumokról híresek, ezért nagy dolog, hogy megszületett a lakóközösségben a gondolat, hogy a kapualjjal bizony foglalkozni kellene. Ahogy Laci fogalmaz: „Meglepő módon osztatlan sikert aratott még az a gondolat is, hogy ne csak kifessék, de belsőépítész is dolgozzon rajta.”
Segített az ügyön, hogy több tulajdonosnak nagy presztízsű – jellemzően ügyvédi – irodája van a házban, ugyanis hiába laknak gyönyörű helyen, és dolgoznak gyönyörű irodában, pont az érkezés fontos pillanatait rontotta el a leharcolt kapualj. A társasház tehát a szabályokhoz híven több belsőépítésztől is kért ajánlatot, végül a Pyxis lett a befutó.
Az elképzelést tett követte, és nyomban ki is derült, hogy azért mégsem olyan egyszerű minden egy társasházban. A lakók egy része márvány burkolatot akart historizáló elemekkel, mások valamilyen low-budget megoldásnak örültek volna, és „voltunk mi, akik megpróbáltuk az egészet összefogni: kortárs eszközökkel, de helyén kezelve ezt a történeti épületet”.
Magyarországon nagyon kevés Jugendstil stílusú épület található, nálunk ez az irányzat egészen másfelé mozdult el a szecesszióval. Viszont a Deák téri ház tervezőire, Révész Sámuelre és Kollár Józsefre a korabeli német formanyelv hatott, így jöhetett létre ez az épület. Magát a Deák Ferenc utcáról (avagy Fashion Streetről) nyíló kapualjat viszont a 60-as években alakították ki, amikor a ház lakásait felaprózták. A mostani felújítás előtt roskatag villamos elosztószekrények, kilógó kábelek, az egykori telefonközpont újabban porfogónak használt szekrényei fogadták az érkezőket – érthető, ha az ügyvédek és a lakók nem rajongtak érte.
De hogyan hozták harmóniába ezt a teret az épület Jugendstil homlokzatával?
Egy kortárs, a ház karakteréhez diszkréten idomuló enteriőr kialakítása volt a cél, figyelembe véve a használhatóság, és az egyszerű karbantarthatóság igényét is. A megvalósuláshoz azonban rögös út vezetett, és időnként okos kompromisszumokat kellett kötniük: „Első körben komolyan vettük azt az igényt, hogy legyen márványból, de az nagyon nem praktikus anyag: drága, és ha nincs megfelelően kezelve, beszív minden szennyeződést. Az első márvány-koncepcióra az árajánlat 35-40 millió körül volt, ennek végül a töredékéért végezték el a felújítást.”
Jó pár ajánlat elkészült, mire az árak találkoztak a realitással, és nem volt egyszerű átvinni a közgyűléseken, hogy miért nem lehet ebből egy historizáló enteriőr, miért számítana az hazugságnak 2018-ban. Közben a lakók is mondták a magukét, elhangzott, hogy „ez így most egy börtön”, mégis akadtak, akik rácsokat szereltettek volna mindenhová, mert több cég ipari bejáratnak is használja a szakaszt. Vagyis, hogy kicsit még bonyolultabb legyen a képlet, a tér erős igénybevételnek van kitéve.
Ízlésviták, költségvetési korlát, összetett használati igények nehezítették a tervezést, ám ekkor jött a projekt saját szuperhőse, Tímea, egy „elég talpraesett közös képviselő”, aki a közgyűléseken a megoldás felé terelte az ügyet.
„Így is bő három év alatt jutottunk el a megbízás elnyerésétől a kivitelezésig, ami egy ilyen pici térnél nagyon hosszú idő.”
„Mivel nagyon pici térről van szó, igyekeztünk a legapróbb részletekig mindenre gondolni, egészen a revíziós ajtófogantyúkra is.” Maga a kivitelezés ezek után már majdhogynem rutinmunka volt.
A keskeny, folyosószerű kapualj összeköti az utcai és az udvari kijáratot, és oldalról kapcsolódik a lépcsőházhoz, valamint onnan nyílik egy tároló is. A zegzugos teret a lehető legjobban leegyszerűsítették álmennyezettel, a falak kiegyenesítésével, beépített szekrényajtókkal és postaládákkal, az összes elektromos berendezés elrejtésével. Végeredményként egy nyugodt, egyszerűen értelmezhető teret kaptak.
A szűk tér világos burkolatokat igényelt. Meghatározó a melegszürke terrazzo padló és a akvarell-szerű márvány mintázatú kerámia falburkolat, illetve a világos melegszürke lett a postaládák, az új udvari kapu, az új rács és az elektromos szekrényeket takaró fal árnyalata is. A világításról az eredeti épület korából ihletet merítő art deco jellegű falikarok és függesztékek, egy alkonykapcsolóra kötött, álmennyezetbe süllyesztett LED profil lámpa, és a lábazatokat megmosó rejtett LED-szalagok gondoskodnak. A domináns világosszürke eleganciáját tökéletesen egészítik ki sárgaréz elemek: a lábazat, a faliújság, a cégtábla, az ajtóhúzók betétje, és erre rímelnek a világítótestek fém szerelvényei is.
Szemben a többi belsőépítészeti projektnél itt nem egy megrendelőre, hanem a közösség igényeire kellett ráhangolódni, talán ezzel foglalható össze plasztikusan az igazi kihívás. A visszajelzések alapján a lakók elégedettek a végeredménnyel, csak a szerviz-túlhasználás miatt aggódnak kicsit, hogy meddig marad meg így a kapualj, ami egyelőre „jól bírja a kiképzést”.
Jóllehet kicsi térről van szó, és nem volt olcsó a felújítás, de ezt nevezhetjük akár befektetésnek is, elvégre minden lakás értéke nőtt két-három százalékkal, ami bőven fedezi a bekerülési költséget, továbbá a házban lévő nagy presztízsű irodáknak különösen fontos, hogy hová érkezik az ügyfél. És persze létezik egy pénzben nem kifejezhető érték: az érzés, ahogyan mindennap hazaérkeznek a lakók, egy olyan helyiségen át, amit nyugodt szívvel tarthatnak az otthonuk kiterjesztésének.