A díszlettervezéstől a divaton át a grafikáig sok mindennel foglalkoztak és foglalkoznak a Pyxis Nautica alapítói, ám az eltérő háttér és habitus csak erősíti a közös munkát, mert vannak közös alapelvek és nyitottak egymás tudására. Monori László, Tóth Dávid és Tótszabó Tamás az egyetemi évekről, a műemlékes projektekről és a névválasztásról beszélt, és egy kicsit közeljövő terveiből is elárult.
Egy évben születettek?
Laci: Nem egy évben, de egy éven belül. A többiek 86-ban, én 87-ben, de januárban.
Említettétek, hogy mindhárman máshonnan jöttetek: más egyetemről és más habitussal. Meséljetek erről a háttérről!
Dávid: Más tájékról is jöttünk. Én például Pécsett végeztem, az Alföldön nevelkedtem, utána keveredtem Budapestre. Laci meg itt nőtt fel Budapesten, utána kicsit keveredett le Pécsre, először elvégezte az Yblt, utána pedig a Pollack mesterszakát, Tomi meg Debrecenből származik, és itt végzett a BME-n.
Már az egyetemen elkezdett letisztulni, mi érdekel benneteket az építészeten belül?
Laci: Szerintem mindenki úgy megy az egyetemre, hogy tervezni szeretne, alapvetően mind errefelé orientálódtunk. Vannak szakosodások, sokféle irányba elindulnak az emberek: épületrehabilitáció, ökológikus szemléletű tervezés, stb., de én ezen belül is a tervezés felé tartottam.
Tamás: Nekem is a tervezés tetszett, illetve nagyon szerettem rajzolni, meg festeni, még gyerekkoromban. Jártam egy festőművészhez, Kővári Attilához is, aki segített mindenféle technikákat kipróbálni. Aztán még 2000 előtt megismertem a 3D-s programok korai verzióit, és nagyon megtetszett a 3D-s alkotás. Ez még a gimnáziumban volt, nekem innen ered, hogy az építészet egy olyan szakma, ahol lehet a 3D-zést, a rajzolást is csinálni, miközben ebből élsz. Így keveredtem a pályára, és később, az egyetemen is azt szerettem, amikor a házakat rajzoltuk, metszeteket és 3D-s látványterveket készítettünk. Szinte mindenki a tervezés miatt megy az építészkarra, de mi hálásak vagyunk, hogy valóban ezzel foglalkozhatunk.
Dávid: Szoktunk arról beszélni, hogy kiugrottunk, és jókor ugrottunk ki. De visszatérve az egyetemi évekhez: engem az építészet mindig tágabb értelemben érdekelt, tehát a design, a környezettervezés, a vizuális kultúra együtt. Ennek része az építészet, de része a tervezőgrafika, a divat, a formatervezés is – vagyis a várostervezési léptéktől a tárgytervezési léptékig minden. Engem lenyűgözött, hogy ezek a témák mind megfordulhatnak egy építészhallgató kezében. Nagyon érdekes megtapasztalni azt is, hogy egy saját praxisban az ember találkozik-e ezzel, illetve hogyan tudja ezt az érdeklődését a gyakorlatba átültetni. A kis egyetemi baráti körünkkel elég sok mindenben részt vettünk, mondjuk divat- vagy tárgytervezési pályázaton, grafikai pályázaton – ezek nagyon megszínezték ezt a dolgot.
A látványterveket még most is te csinálod, Tamás?
Tamás: Már nem annyira jellemző, mert többen is jók ebben az irodában, de az egyetem alatt nagyon szerettem ezt csinálni. A hobbim is volt, vagyis nem építész-témájú dolgokat modelleztem, autókat, csendéleteket, elvont, absztrakt képeket is, és most is szeretek egy-egy dolgot lemodellezni, de már szétosztjuk az irodában, hogy ki, mikor, melyik projekt látványtervét csinálja.
Dávid: Meg nálad a díszlettervezés is izgi.
Tamás: Igen, ez is ide kapcsolódik: még az egyetem végén bekerültem egy filmdíszlet-tervező körbe, az etyeki Korda-stúdióban, meg a rákospalotai filmstúdióban részt vettem egy-egy projektben, ahol díszleteket rajzoltunk. Ezeket ugyanúgy meg kellett tervezni, mint a házakat, csak hamarabb megrajzoltuk őket, és nyilván hamarabb meg is épültek.
Milyen munkáitok voltak még a Pyxis előtt?
Tamás: Lacival az Erasmuson találkoztam 2009-ben, ott lettünk jóban. Aztán Laci hívott a munkahelyére, egy energetikai pályázatíró céghez, ahol így munkatársak lettünk, majd amikor én kerültem a LAB5-be, és ott embert kerestek, én ajánlottam be Lacit, az lett a második közös munkahelyünk, a harmadik meg már a saját cég lett. Dávidot szintén a Pyxis előtti közös munkahelyünkön ismertük meg. Számomra a korábbi munkák közül az egyik társasház-tervezés érdekes, aminek a kivitelezése sokáig elhúzódott, de pont most már épül, a 13. kerületben a Jász utca-Kerekes utca sarkán – ezt várom, és a magaménak érzem.
Laci: Nekem elég nehéz volt visszatalálnom az építészmérnöki pályához, mert a válság legmélyebb pillanata éppen a főiskola elvégzése után érkezett el. Eredetileg energetikával kezdtem foglalkozni, majd két év után egy kiállításszervező céghez mentem el tervezőnek, ahol jellemzően installációkat terveztem. Utána az említett közös munkahelyen foglalkoztam újra építészettel, miközben levelezőn megcsináltam az MSc-t. A megvalósult projektek közé tartoznak különböző fesztiválok partihelyszínei, ilyesmik.
Dávid: Szerencsétlen véletlen, hogy nekem nem volt válságban dolgozós időszakom, mert annyira elhúztam az egyetemet: tíz évig jártam Pécsre, mindenfélét csinálva ott, majd a végén rákanyarodva, hogy most már tényleg el kellene végezni és el kellene jönni onnan. Tehát akkor kezdtem el irodákban dolgozni, amikor már voltak megrendelések. A harmadik munkahelyemen találkoztam a srácokkal, de nem tartott soká, mert bő fél év után jött a Pyxis, és az önálló közös munka lehetősége.
Név- és logóválasztásról lesz még szó bővebben a blogon, de annyit most is elmondhatunk, hogy egy közös hobbiból ered.
Dávid: Elég határozott elképzeléseink voltak, például nem akartunk mozaikszót, mondjuk a neveink rövidítését. Próbáltunk egy jó érzést, minőségérzetet keltő semleges alapot választani, majd jött ez a csillagkép-verzió, amire ráerősített a vitorlázás, amit megtaláltunk, mint a mai napig is űzött közös hobbit.
Tamás: Nem akartunk betű+szám lenni, ami a magyar építészirodákra eléggé jellemző.
Dávid: Szerettük volna kihagyni az „architecture”-t és még az „építészirodán” is sokat morfondíroztunk, hogy kell vagy sem.
Laci: Dávid megvétózott mindent, amiben r-betű van:)
Dávid: Sok minden kiesett:) Igazából annak örülnénk, ha ez egy fogalom lenne, és nem feltétlenül építésziroda lennénk, hanem egy olyan designcég, amelynél a design bármelyik szintjét biztonságban érzik a megrendelők. Lehet belsőépítészet, bútortervezés vagy pop-up díszlet: eléggé challenge-elhetők vagyunk, és örülnénk is, ha jutnának különleges megbízások.
Tamás: Különböző arcaink vannak, mert van, amikor mérnökirodaként működünk, mint az Irányi utcai 3500 m2-es projektnél, ami egy 120 éves épület átalakítása, és ahol generáltervezők vagyunk. Máshol meg designerek vagyunk.
Dávid: Ezek közt iterálgatunk, akár egy napon belül is, meg egymás között is. Eléggé mások vagyunk, más az érdeklődési körünk is, az nagy előnyünk, hogy ha vannak közös alapelvek, és úgy látjuk, hogy amit csináltunk, az ennek eleget tesz, akkor az valóban sokoldalúan lefedi a „jó terv” fogalmát.
Számomra meglepő, hogy nagyon fiatalon önállósultatok, és sok műemlékes projektet visztek. Mennyire bízzák rá az ilyesmit egy friss irodára? Hogyan nyeritek el ezeket a megrendeléseket?
Tamás: Ezzel szerencsénk volt: megismertünk egy ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó befektetőt, aki először csak irodákat csinált, aztán elkezdett épületeket vásárolni, amelyeket fel akart újítani, és megbízott bennünk, hogy azt is jól fogjuk csinálni. Ezzel együtt azért én bíztam a BME-s tanulmányaimban, ahol elég jól megtanítottak műszaki dolgokat, meg elég jó szakági tervezői csapatunk van (épszerkes, művészettörténész), tehát sosem maradunk magunkra, hanem tudunk segítséget kérni, és kérünk is. Így mindig vesszük az akadályokat, és persze közben folyamatosan tanulunk, és az ismereteket már tudásként visszük tovább az újabb projekteken.
Dávid: Ezek azok a projektek, amelyeket olyan sok oldalról terelnek egy mederbe – erős a szakértői jelenlét, a hatósági jelenlét, a szabályzás –, hogy igazából amelyik építésziroda vállalkozik rá, szinte mind átpaszírozná ezen magát. Velünk talán azért járhatnak jobban, mert egy kicsit progresszívebben próbálunk hozzányúlni, tehát csomó szabályozásnak meg kell felelni, rengeteg ember bábáskodik egy ilyen terv felett, így mindenkinek elfogadható eredmény jön létre. Ha viszont a mi oldalunkról megpróbáljuk ezt a maximálisra húzni (a volument, az izgalmassági faktort, a progresszivitást), akkor abból nyilván leszednek majd, de a végén marad valamennyi, ami egy kicsit karakteresebb, vagy mer hozzátenni a jelenhez.
Tamás: De a bolondbiztosság ellenére azért el lehet rontani, vannak példák rondán visszaépített homlokzati dekorációkra. Ezen a rostán is át lehet vinni úgy tervet, hogy aztán az ronda lesz.
Dávid: Ennek az az izgalmi faktora, hogy van egy korlenyomat, egy történeti rész, ugyanakkor a jelenben tervezünk egy új projektet.
Megkerülhetetlen a kérdés: milyenek most a munkakörülmények, bejártok-e dolgozni, mi a helyzet a megrendelésekkel?
Tamás: Hatból négyen közel lakunk az irodához, úgyhogy továbbra is bejárunk, mert semmivel sem másabb, mintha otthon maradnánk. A két távolabb lakó home office-ban van. Ha durvulna a helyzet, nyilván haza tudnánk költözni, bár reméljük, hogy ezt át tudjuk vészelni. Dolgozunk folyamatosan, nyilván a betervezett projektek csúszva indulnak majd el, de bízunk abban, hogy cask csúsznak.
Laci: Ez inkább a kivitelezésre vonatkozik. Jelenleg a tervezést nem nagyon fújták le sehol szerencsére. Eddig nincs nálunk gond, egyik megrendelőnk sem jelezte, hogy bármi leállna, igazából a megrendelői oldalról is mindenki dolgozik, elérhető, tudunk velük konzultálni.
A közös hobbin, a vitorlázáson kívül mi az, ami még kikapcsol?
Dávid: A publikusakat mondjuk, jó?:) Most nekünk egy új helyzet, hogy mi járulhatunk hozzá direkteben ezekhez a tervekhez, vagy bennünket bíznak meg tervezéssel.
Laci: Pont az a jó nálunk, hogy nem bejövünk, dolgoznuk, hazamegyünk, hanem heti rendszerességgel együtt maradunk munka után is, sörözünk, mászkálunk. Ez mindig is része volt a vállalati kultúránknak.
Tamás: A járványhelyzet pont betett ennek, de éppen elkezdtünk egy bulisorozatot afterwork néven, amit egy cimboránk Svédországból hozott haza, mint szokást. Ott kifejezetten ment az építészek körében, hogy meló után átmentek valamelyik irodába, és ha nem is hajnalig, de pár órát zenélgettek, söröztek, hazamentek. Ezt próbálnánk meg elindítani itthon. Egyelőre egy ilyen volt, szűkebb körben, viszont ha elül a por, akkor ismét megpróbálkozunk vele; havi egy alkalmat szeretnénk egy nagyobb körben.
Laci: A Pyx University is ilyen: heti egyszer lenne egy másfél órás előadás, amit mindig másikunk tartana, olyan témában, amiben az illető jobban elmélyült. Ez egy sorozat lenne, minden héten fix programként. Erre külsős építészt is hívtunk, alapvetően egy szakmai továbbképzésnek, önképzésnek tervezzük.
Dávid: Építési jog, engedélyeztetés, megújuló energiák… de bármi lehet, a lényeg, hogy ez a tudás ne izoláltan maradjon meg mindenkiben.
Fotók: Jaksa Bálint/Archition