top of page

Balatonfüred, Round church renovation

Több év egyeztetés és tervezés, majd tempós kivitelezés után a balatonfüredi római katolikus Kerektemplom felújítása befejeződött, a Balatonfüred reformkori városrészét megújító projekt zárása pedig 2023. decemberében esedékes.
Ebből az alkalomból egy blogposzttal szeretnénk összefoglalni az épület múltját és jelenét!

 

Együttműködésünk a Tihanyi Apátsággal Mihályi Jeromos perjel atya kérésére 2017-ben kezdődött, ekkor az épület állagfelmérése készült el. A Pyxis Nautica generáltervezésében és koordinálásával ezután több lépésben jutottunk el a komplett felújítási tervekig, majd az épület befejezéséig és a templom újraszenteléséig.
 

Köszönet Balatonfüred Önkormányzatának, Bóka István Polgármester Úrnak, Fülöp Tibor intézményi felújításokért felelős munkatársnak, Brenner Klára projektkoordinátornak, továbbá az apátság részéről Simor Eszternek az apátsági  kapcsolattartásért, illetve Ther Antalnak a műszaki ellenőrzésért, akik közös munkája nélkül a balatonfüredi Kerektemplom műemléki felújítása nem lett volna lehetséges!

További érdekességekhez olvasd el a kapcsolódó blogposztunkat!
 

bottom of page