Amikor csak az építész álmodja meg a házat, az általában nem válik valósággá, álom is marad. Épület, építés, konkrét produktum két partner párbeszéde, döntése és álma nyomán valósulhat meg. Vannak az álmokon túl egyéb tényezők is, amik befolyásolják egy épület születését. Ilyen például az anyagi lehetőségek jelentette korlát, vagy a mindennapi életből származó rutin, mely az alaprajz elsődleges formáját adja. Térhasználati tapasztalattal és vágyakkal mindenki rendelkezik – ezek összegződnek egy vázlatos rajzban, ami az első találkozáskor kerül az asztalra a mellényzsebek mélyéről.
Az építtetői szándék gyakran konkrétabb is, mint a funkció leírása, de sokszor jólesne az építésznek, ha csak egy igénylistát és egy konkrét telket kapna, az is már pont elég adottság ahhoz, hogy egy jól működő programmá álljon össze. Emellett a személyesség és az építtető karaktere is elengedhetetlenül fontos alkotóeleme egy jó háznak, és az építész is szívesen működik a programalkotó szerepkörben. E kettő fej-fej mellett halad a diskurzusban, azzal a megjegyzéssel, hogy ez nem a tervező programja, hanem azoké, akik lakják majd a házat. Ezt a szubjektív faktort még akkor is tiszteletben kell tartani, ha a megrendelőnek történetesen ez az első háza, az építésznek pedig már a huszadik. Kommunikációs kihívás mindkét fél számára.
Továbbhaladva az álmoktól független körülmények sorában, elmondható, hogy a telek önmaga ürességében is bír valamiféle irányultsággal, mindenféle pátosz nélkül állítható, hogy a hely szelleme jó esetben valóban érezhető. Következő adottság a szabályzás, ami jobb vagy rosszabb, bonyolultsága okán olykor nehezen és többféleképpen is értelmezhető, de mindenképpen irányadó.
Két fél és számtalan körülmény hatására jön végül létre az az egyedi termék, amit majd valaki az otthonának érezhet. A ház, ami egyszerre prózaian funkcionális és rendkívül szubjektív, ízlés, szándék és lehetőség eredője a megbízó és építésze közti párbeszéd folyamatában.
Ez a tervsorozat azonban nem ennek a dialógusnak a lenyomata.
Talán nem túlzó, ha azt mondjuk, az ember életének egyik legnagyobb jelentőségű látható cselekedete a házépítés. Általában ehhez mérten igyekszik a legjobb és legbiztonságosabb döntések mentén haladni. Azt hiszi el, és azt látja biztonságosan megvalósíthatónak, amire már van megépült példa. Teszi ezt azért, mert így már nem csak a képzeletére támaszkodhat döntéséiben, hanem valami kézzelfoghatóbbra – vagy ez esetben találóbb, ha azt mondjuk: szemmel láthatóbbra.
Ez a két megközelítés látszólag ellentétes, míg egyik fél a biztosat választaná, a másik új vizekre evezne, megünnepelve minden terv egyedi mivoltát. Alkotna. Így lehet a legjobban megfogalmazni tervsorozatunk létrehozásának célját.
Fontosnak éreztük, hogy előtanulmányokat végezzünk, és saját referenciákat állítsunk a családi lakóház témakörében. Így jött létre egy – a fenti kötöttségektől mentes – képzeletbeli terepasztal, amin közös megegyezés szerint szabadon formálhattunk, kísérletezhettünk és tét nélkül vihettünk végig olyan megoldásokat, amiket máskor nem áll módunkban – azért, hogy az egyéni munka után végül közösen vitathassuk meg az elkészült terveket, gyönyörködhessünk a létrejött épületkarakterek és építészeti gondolatok különbözőségében. Belenéztünk egymás fejébe, kíváncsiak voltunk egymás belső világára. Igyekeztünk a legkevésbé befolyásolni az egyéni gondolatokat, nem szabtuk meg sem a programot, sem a helyszínt, így adta magát, hogy hat teljesen más ház szülessen meg végeredményül. Előjöttek személyes irányvonalak, kijöttek a finom különbségek gondolkodásban, téralkotásban és -formálásban. Izgalmas volt látni, hogy mindenkinél picit máshol van a hangsúly: az egyik háznál az alaprajzi gondolat erőteljes, a másiknál a térérzet, a harmadiknál a belső tér kiterjesztése. Mindegyik más és más, amit nagyszerű volt egy sorozatként végignézni alaprajzokkal, látványtervekkel, és a tervező rövid leírásával.
Azt tapasztaltuk, hogy közös gondolat volt a természet beemelése, az élettér hangsúlyozása, a világos és szellős térszervezés. Világossá vált, hogy vannak olyan értékek, amik mindegyikben közösek, így tekinthetjük ezeket olyan alapelveknek, amik az irodánk tervezési szemléletét is meghatározzák.
Ezek a tervek személyes állásfoglalások, a tervező belső vágyainak leképezései. Ennek megfelelően helyenként esetleg túlzók, egyes esetekben nem a legkézenfekvőbb megoldásokat alkalmazók, de mindenképpen átgondolásra érdemes felvetések, komplett gondolatok, teljes kompozíciók.
Egy aktuális tervezés folyamatában már igen korai fázisban jelentkeznek erős gondolatok, amik kijelölik a projekt főbb csapásait. Ezeken aztán csapatként dolgozunk tovább, így sok olyan egyéni gondolat maradhat rejtve, amit most meg tudtunk élni, végig tudtunk vinni, és kész állapotában tudunk véleményezni. Ezek olyan hasznos körök, amiket egy éles projektnél ritkán van időnk végigjárni.
Minden tervezés előkészítéssel kezdődik. A személyes tervezési program felállításával párhuzamosan jó példák gyűjtésével és elemzésével foglalkozunk. Külső példákat emelünk a tervezési folyamatba, olyan megvalósult referenciákat tekintünk át, amelyek mentén felmérhető az építtető gondolatvilága és irányultsága. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy példaként szolgáló épület egy folyamat végterméke, nem az oda vezető út, amit építtető és építésze megtettek, és ami létrehozta azt.
Megállapítható, hogy egyoldalúan tervező által megálmodott házak ritkán épülnek meg változtatás nélkül – ahogy a formatanulmányok is ritkán válnak valós termékekké, ami valószínűleg így jó. A benne rejlő ötletek, formák és térszituációk azonban inspirációul szolgálhatnak későbbi valós megbízások kidolgozásánál.
Talán ez az értelme a megálmodásnak. Érzésre olyan, mint szabadon futni egy réten, ahol tudod, hogy nem lehet elesni, vagy mint elengedett kézzel biciklizni. Jól esik a léleknek. Ez a sorozat belső séta a tervező tudatalattijában, egy meglesett gondolat. Hasznos játék, főleg, ha ezek az elvont érzések átmenthetők valamibe, ami annyira evilági, mint például egy ablak, egy tető vagy egy kerítés. Egy megépülő ház.